az elnökség

Gégény Péter

alapító elnök

gegenypeter@fiatalokavidekert.hu
+36-30/900-3378

Gégény Péter vagyok, a FIVÉM alapító elnöke. 1991-ben születtem Nyíregyházán. A családom mind a két ága hosszú generációkra visszamenőleg mezőgazdálkodással foglalkozott. Felmenőim már 600 évvel ezelőtt középbirtokosként Gégény községet vezették, melyet IV. László ajándékozott nekik. Édesapám húsz évig hivatásos vadász-vadőr volt, nagyapám pedig több mint negyven éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Ezt láttam egész gyerekkorban, ebben a miliőben nevelkedtem. Jelenleg a szülői háznál tizenöt méhcsaláddal közösen készítünk mézet. Elkötelezett vagyok a minőségi borok fogyasztása mellett, valamint megszállott borrajongó is vagyok. Keresem, kutatom a különleges, ritka tételeket. Jövőre a Szent István Egyetem szőlész-borász mérnöki karán szeretném folytatni tanulmányaimat.

A gyermekkoromban látott és átélt élmények sarkalltak arra, hogy megalapítsam saját mezőgazdasági egyesületemet. Szeretnénk értéket teremteni és megmutatni, hogy egységben, közösen el lehet érni pozitív eredményeket a generációváltásban. Számomra ez egy küldetés! Szeretném látni, ahogy a jövő nemzedéke is részese lehet majd annak a csodának, amit a természet és az állatok közelsége tud hozzáadni egy gyermeki lélek fejlődéséhez. Ha mindezek után, átjött az üzenetem és megmozdult benned valami, akkor én a FIVÉM elnöke harcba hívlak. Küzdjünk közösen azért, hogy újra népszerű legyen a vidéki életforma a fiatalok körében!

Simon Benjámin Ruben

gazdasági alelnök

simonruben@fiatalokavidekert.hu
+36-30/835-3993

Simon Benjámin Ruben vagyok, a FIVÉM gazdasági alelnöke. 1997-ben születtem. 
Szüleim Erdélyben, falun nevelkedett emberek, így mindig természetes volt számomra az állattartás és a növénytermesztés. A fővárosba költözésem előtt 14 évig Siófokon éltem, ahol a tanyánkon megtanították és megszerettették velem a gazdálkodást. 
Azóta húsgalamb tartással és méhészettel is foglalkozom, de nem titkolt célom egy nagyobb gazdagság létrehozása. Korunk kultúrája inkább a városi élet felé tereli az embereket, pedig a vidéki élet is van olyan színes, de talán még színesebb, mint a városi lét. 
Fontosnak tartom ezért, hogy minden fiatal megértse a vidék fontosságát, és meglássa a vidékben rejlő szépséget, hiszen a vidéki gazdaságok nélkül a városi élet is megszűnik!

Nagy Illés István

ügyvezető alelnök

nagyilles@fiatalokavidekert.hu
+36-20/284-8771

Nagy Illés István vagyok a FIVÉM ügyvezető alelnöke. 1997-ben születtem. Kisújszálláson nőttem fel és jelenleg is itt élek. Családunk több generációra visszamenőleg foglalkozott mezőgazdasággal. Felmenőim nemzedékeken át ispánként vezették a Wesselényi család ákosi birtokát. A földművelés szeretetét és tiszteletét örökül kaptam tehát. Jelenleg Szarvason a Szent István Egyetem Tessedik Campusán mezőgazdaság-tudományt hallgatok. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ide járhatok hiszen, Szarvas, mint város és Tessedik Sámuel személye megkerülhetetlen a mezőgazdaság témájában, múlt és jövő tekintetében egyaránt. 

Célom az agrárium részterületén fellelhető generációs problémák áthidalása, megoldása. Édesapám és köztem 50 év korkülönbség van, tehát személyesen is érintett vagyok a generációváltás kérdéskörében. Az egyesület együttes célja ezáltal az enyém is, a mezőgazdaság megszerettetése, elemeinek közelebb hozása a jövő nemzedékéhez. Meggyőződésem, hogy ez a pálya a legjobb tanár, ahol csak szeretettel, szorgalommal és gondoskodással lehet eredményeket elérni!

Molnár Dávid

szakmai főtanácsadó, szóvivő

molnardavid@fiatalokavidekert.hu
+36-30/370-7029

Molnár Dávid vagyok, a FIVÉM szakmai főtanácsadója és szóvivője. Budapesten születtem 1992-ben. A mezőgazdaság iránti szeretetet és elhivatottságot nagyapámtól örököltem, akivel számos meghatározó szakmai- és élettapasztalatot gyűjthettem élete során. Tanulmányaimat a BCE Kertészettudományi Karán és a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán végeztem, mint agrármérnök, növényorvos és talajtani szakmérnök. 

Jelenleg az ELTE MBA képzésén folytatom tanulmányaimat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szakmám már most a hivatásommá vált. Jelenleg egy német multinacionális vállalatnál dolgozom, mint területi szaktanácsadó. Ennek köszönhetően testközelből láthatom a magyar mezőgazdaság pozitívumait és negatívumait, amivel a kollégák együtt élnek. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb kihívásnak a generációváltást tartom. Személy szerint hiszek benne, hogy egy új nemzedék képes a magyar mezőgazdaság számára újabb lendületet adni, ahogy azt tették nagy múltú elődeink is!

az elnökség

Gégény Péter

alapító elnök

gegenypeter@fiatalokavidekert.hu
+36-30/900-3378

Gégény Péter vagyok, a FIVÉM alapító elnöke. 1991-ben születtem Nyíregyházán. A családom mind a két ága hosszú generációkra visszamenőleg mezőgazdálkodással foglalkozott. Felmenőim már 600 évvel ezelőtt középbirtokosként Gégény községet vezették, melyet IV. László ajándékozott nekik. Édesapám húsz évig hivatásos vadász-vadőr volt, nagyapám pedig több mint negyven éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Ezt láttam egész gyerekkorban, ebben a miliőben nevelkedtem. Jelenleg a szülői háznál tizenöt méhcsaláddal közösen készítünk mézet. Elkötelezett vagyok a minőségi borok fogyasztása mellett, valamint megszállott borrajongó is vagyok. Keresem, kutatom a különleges, ritka tételeket. Jövőre a Szent István Egyetem szőlész-borász mérnöki karán szeretném folytatni tanulmányaimat.

A gyermekkoromban látott és átélt élmények sarkalltak arra, hogy megalapítsam saját mezőgazdasági egyesületemet. Szeretnénk értéket teremteni és megmutatni, hogy egységben, közösen el lehet érni pozitív eredményeket a generációváltásban. Számomra ez egy küldetés! Szeretném látni, ahogy a jövő nemzedéke is részese lehet majd annak a csodának, amit a természet és az állatok közelsége tud hozzáadni egy gyermeki lélek fejlődéséhez. Ha mindezek után, átjött az üzenetem és megmozdult benned valami, akkor én a FIVÉM elnöke harcba hívlak. Küzdjünk közösen azért, hogy újra népszerű legyen a vidéki életforma a fiatalok körében!

Simon Benjámin Ruben

gazdasági alelnök

simonruben@fiatalokavidekert.hu
+36-30/835-3993

Simon Benjámin Ruben vagyok, a FIVÉM gazdasági alelnöke. 1997-ben születtem. 
Szüleim Erdélyben, falun nevelkedett emberek, így mindig természetes volt számomra az állattartás és a növénytermesztés. A fővárosba költözésem előtt 14 évig Siófokon éltem, ahol a tanyánkon megtanították és megszerettették velem a gazdálkodást. 
Azóta húsgalamb tartással és méhészettel is foglalkozom, de nem titkolt célom egy nagyobb gazdagság létrehozása. Korunk kultúrája inkább a városi élet felé tereli az embereket, pedig a vidéki élet is van olyan színes, de talán még színesebb, mint a városi lét. 
Fontosnak tartom ezért, hogy minden fiatal megértse a vidék fontosságát, és meglássa a vidékben rejlő szépséget, hiszen a vidéki gazdaságok nélkül a városi élet is megszűnik!

Nagy Illés István

ügyvezető alelnök

nagyilles@fiatalokavidekert.hu
+36-20/284-8771

Nagy Illés István vagyok a FIVÉM ügyvezető alelnöke. 1997-ben születtem. Kisújszálláson nőttem fel és jelenleg is itt élek. Családunk több generációra visszamenőleg foglalkozott mezőgazdasággal. Felmenőim nemzedékeken át ispánként vezették a Wesselényi család ákosi birtokát. A földművelés szeretetét és tiszteletét örökül kaptam tehát. Jelenleg Szarvason a Szent István Egyetem Tessedik Campusán mezőgazdaság-tudományt hallgatok. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ide járhatok hiszen, Szarvas, mint város és Tessedik Sámuel személye megkerülhetetlen a mezőgazdaság témájában, múlt és jövő tekintetében egyaránt. Célom az agrárium részterületén fellelhető generációs problémák áthidalása, megoldása. Édesapám és köztem 50 év korkülönbség van, tehát személyesen is érintett vagyok a generációváltás kérdéskörében. Az egyesület együttes célja ezáltal az enyém is, a mezőgazdaság megszerettetése, elemeinek közelebb hozása a jövő nemzedékéhez. Meggyőződésem, hogy ez a pálya a legjobb tanár, ahol csak szeretettel, szorgalommal és gondoskodással lehet eredményeket elérni!

Molnár Dávid

szakmai főtanácsadó, szóvivő

molnardavid@fiatalokavidekert.hu
+36-30/370-7029

Molnár Dávid vagyok, a FIVÉM szakmai főtanácsadója és szóvivője. Budapesten születtem 1992-ben. A mezőgazdaság iránti szeretetet és elhivatottságot nagyapámtól örököltem, akivel számos meghatározó szakmai- és élettapasztalatot gyűjthettem élete során. Tanulmányaimat a BCE Kertészettudományi Karán és a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán végeztem, mint agrármérnök, növényorvos és talajtani szakmérnök. Jelenleg az ELTE MBA képzésén folytatom tanulmányaimat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szakmám már most a hivatásommá vált. Jelenleg egy német multinacionális vállalatnál dolgozom, mint területi szaktanácsadó. Ennek köszönhetően testközelből láthatom a magyar mezőgazdaság pozitívumait és negatívumait, amivel a kollégák együtt élnek. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb kihívásnak a generációváltást tartom. Személy szerint hiszek benne, hogy egy új nemzedék képes a magyar mezőgazdaság számára újabb lendületet adni, ahogy azt tették nagy múltú elődeink is!